A számok alapján elképesztő fejlődés előtt állnak a hazai közösségi alapítványok. A szomszédos országokban már több millió dollárt adományoztak felelősen, a közösség igényei szerint. A négy visegrádi országban az elmúlt 20 évben a közösségi alapítványok összesen…

Mivel tud adni igazán a közösségi alapítvány? Milyen programmal érdemes indulni? Hogy változtat a közösség kultúráján az adománygyűjtés? Számos jó tanácsot kaphattak a közösségialapítvány-építést tervezők a „Közösségi alapítványok 20 éve a V4 országokban”…

Idén 100 éves az első közösségi alapítvány; az ünnepi weboldalon szerepel a KözösAlapon program. A rövid videóból kiderül, mit remélhet egy épülő közösségi alapítvány a nemzetközi támogatástól. A közösségialapítvány-építés helyi feladatai kézenfekvőek: aktív,…

Szakmai és pénzügyi támogatással segítjük új hazai közösségi alapítványok szervezését, megalakulását, majd a létrejövő közösségi alapítványok munkáját. Ehhez keresünk partnereket. Segítünk a felkészülésben A közösségi alapítványok kezdeményezői…

Romániában, Szlovákiába és Csehországban is aktívan formálják a helyi viszonyokat a társadalomba mintegy 10-20 éve beágyazottan működő közösségi alapítványok. Itthon a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány az első fecske. A hazai építkezéshez keresünk partnereket.…

Bizalom és demokrácia – talán ez a két legfontosabb jellemzője a közösségi alapítványok működésének. Ehhez a modellhez keresünk partnereket. A közösségi alapítvány (KA) cselekvési lehetőséget teremt a közösség bármely tagjának, aki élhetőbbé kívánja tenni saját…

Olvasmányos, a gondolkodásnak tág teret adó, a legkevésbé sem hagyományos definíció következik, hogy egyre pontosabban kiderüljön: mit is szeretne elérni Közös Alapon munkacsoport. Ehhez keresünk partnereket. Kik hoznak létre közösségi alapítványt? Közösségi alapítványt…

Cselekvő, nyílt, demokratikus és átlátható intézményt ajánlunk mindazoknak, akik jobbítanák helyi közösségük életét. A közösségi alapítványok legvonzóbb tulajdonságait ismertetjük. Partnereket keresünk.   A közösségi alapítvány (KA) koncepciója a felelős…

süti beállítások módosítása